Mondd annak, ki engem gáncsol

hagyj magamra, ó dorgáló

Ha tudnád te, mi történt velem

nem tiltanál, te tudatlan

Hát nem látod beteg testem

melyet az aszály kórja elemészt?

Mondd, kiért van e gyötrelem

e vágyakozás és kábulat?

Isten nékem elég s elegendő

mondj, mit akarsz, ó te tolakodó

Ó, ti kik titkaimban laktok

tiszta szeretetem csak tiétek

Kezetekbe adtam, ó uraim

ügyeim gyeplőjét és vezetését

Ne hanyagoljátok el azt, ki

általatok emelkedett fel a szolgák közt

Az ajtónál állva várakozik

remélve boldogságot és elfogadást

Isten nékem elég s elegendő

mondj, mit akarsz, ó te tolakodó

Felkerekedtek az egyesülés szellői

a magasságos szentség felől

Fényei pedig elárasztották

az üres szívnek minden világát

Mindentől el, csak Imádottja felé

az Egyetlen, az Igaz, a Pártfogó

Titkai feltárultak előtte

s megpihent az egyesülés tornyában

Isten nékem elég s elegendő

mondj, mit akarsz, ó te tolakodó

A szerelmes az Kedvessel hált

s a gáncsoló távol maradt, feledve

Nem ismeri a szerelem mibenlétét

mi urak és szolgák közt feszül

Ó, jaj néki, mi lenne vele

ha ismerné a boldog ember

Helyét az ő Uránál

s Isten tudja jól, mit beszél

Isten nékem elég s elegendő

mondj, mit akarsz, ó te tolakodó

Mit mondhatnak a tagadók

arról, kinek szíve ép és tiszta?

Ki minden hívőt szeretettel ölel

s célja csupán a Nemes Úr

S úgy tartja magáról legbelül

hogy ő csak egy hitvány szolga

Ha nem lenne Urának gondviselése

semmirekellő és tévelygő lenne

Isten nékem elég s elegendő

mondj, mit akarsz, ó te tolakodó